Mi történik a labirintusban?

Az emberiség az utóbbi 5000 évben használta a labirintust. Minden bizonnyal korábban is, de ez idő távolban vannak leleteink, bizonyítékaink. Már sziklarajzokon megjelennek kőkori helyszíneken, és fontos nem településeken, hanem inkább kultikus helyeken. Az első feljegyzés, ami egy labirintust ír le Hérodotosztól származik. Egy Egyiptomban labirintusról ír, aminek őrzői elárulják neki, hogy a labirintus 4 fáraó és számtalan szent krokodilus sírját rejti. Be nem engedték, nem bíztak Hérodotosz felkészültségében, hogy a fáraókkal és krokodilokkal való találkozás után képes épen, testben, lélekben, elmében egészségesen visszatérni. Krétán, a Mínosz király labirintusába lépő a bikafejű emberrel, egy szörnnyel találkozhatott és vissza akkor a labirintusból sosem tért, hacsak le nem győzte, mint Thészeusz a kétélű bárdjával. Inanna a hetedik kapun belépve az alvilág úrnőjének trónusához járult és halálát ott lelte, majd harmadnapra feltámadt.

Szóval veszélyes helynek tűnik ez a labirintus: „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”

Ezekben a képekben még erősen összemosódik a labirintus és az útvesztő. Valójában az útvesztőben vész el a félelemmel telt lélek és a labirintusban támad fel, illetve a szerelem aranyzsinórja révén tér vissza az igaz életbe a hős.

Azt mondják a labirintus közepére érve már teljesen megváltozik az idő és tér, összemosódnak az univerzumok, a létezők és a nem létezők, a kezdet és a vég. A múlt jövővé válik és múlttá a jövő a jelen végtelen és képtelen pontjában. Átlényegül a kívül és a belül, összeborul az idő két vonala a tér kitágul és egy pontba sűrűsödik. Misztikus rejtélyes, talán nagyzoló szavak,mindenesetre a tapasztalatok alapos átlényegülésről számolnak be és meglepő élményekről. Nem kell itt extraszensz képességek megjelenésére vagy kozmikus utazásokra gondolni, csupán arra, hogy kinyílik a belső világunkban valami, ahova eddig nem tudtunk belépni. Megélünk olyan érzéseket, amikbe nem mertünk belelépni, felismerjük az eddig érthetetlen helyzetek mögött húzódó okokat. Vagy célokat. Olyan állapotokat élünk meg, amik rávilágítanak összefüggésekre az életünkben, átégnek bennünk élmények és elengedjük azokat melyekhez eddig ragaszkodtunk, hogy végre tovább léphessünk életünk áramában. A régiek ezt úgy mondták: „Más ember lép ki a labirintusból, mint aki oda belépett.”

Akarsz-e változni, megújulni, újjászületni?

Van, akinek elmúlik a reumája, a másiknak a térdfájása. Van, aki egy ponton és mindig csak ugyanazon a ponton szúrást érez valahol a testén. Van, akinek semmi nem történik egészen a közepéig, ott viszont megtorpan és nem mer belépni, valami ellenáll benne, hogy tovább lépjen. Van, aki nagy lelkesen szalad ki belőle, hogy most már tudja mit akar, haza megy és hány. Van, aki a harmadik lépés után megtorpan, lefekszik és sír. Van, aki ugyan ezt a közepén teszi, de hamarosan feláll, mosolyog és boldogan felszabadultan lépdel kifelé. Van, aki táncra perdül és lebeg, van aki vonszolja magát, van aki meg sem találja a közepét, és van aki még mindig benne van.

Egy fontos, szinte mindenkivel az történik, ami ő benne van, ő hozzá igazodik, amit meg tud lépni, nem több, nem kevesebb. Más ember lesz, valamit lerak, valamivel feltöltődik, valamire rájön, valamiből kilép, önmagán túl, önmagával, önmagáért.

És te mikor fogsz belépni, hogy átéld, ami rád vár, ami csak neked szól, érted történik?