Mire jó a labirintusjárás?

A válasz egy mondatban: arra hogy belelépj a saját szabadságodba és az önmagadért való felelősségedbe. Na, ez mit jelent? Mikor érdemes a saját szabadságodhoz és az önmagadért való felelősséghez lépned?

Akkor, amikor nem tudod merre menjél, szétfeszítenek az elvárások, a megfelelési programok, vagy az ellentétes vágyaid. Tiszta fejre és szívre, egy igaz belső hangra vársz, aki szeret és tanácsot ad, olyat, amiről tudod, hogy a valóságból és nem a mátrix zajgásából jön feléd.

Akkor, amikor, tudod, hogy merre húz a szíved, de nem vagy elég bátor, tele vagy félelmekkel, hogy mi vár rád azon az úton, homály és rianások kísértenek. Önbizalomra, támogatásra, egy kis jövőbe látásra, megerősítésre van szükséged.

Akkor, amikor valakivel rendezni, megújítani, lezárni akarod a kapcsolatodat. Belenézni, hogy jutottatok idáig, mit tudsz tenni, hogy tisztán menj tovább, igaz szívvel, a legkevesebb fájdalommal, de annál több megértéssel.

Akkor, amikor valamit homály fed az életedben, elakadtál és rángatod a gyeplőt jobbra balra, de semmi nem mozdul. Már nagyon bök a szög, hogy végre lépj és változztass, de egy gumikötél folyton visszaránt a pocsolyába, a dagonyába, amiben fulladozol.

Akkor, amikor kiégtél, fásult vagy és már nincs íze az életnek, úgy érzed "minden egész eltörött". Tenni nem tudsz, de már nem is akarsz, unod talán utálod is magad és alapvetően mindent, ami körbe vesz és azon is túl. Akarni sem akarsz már csak arra vársz, hogy valaki lökjön egy hatalmasat rajtad vagy a Földön alattad, hogy mozduljon végre valami.

Akkor, amikor már rég elkerül a szerelem és mint az élővízre szomjazol rá, mert nem csak te, de a sejtjeid is tudják, hogy a napok pergése valódi, vad és szenvedélyes szerelem nélkül csak monoton értelmetlenség. A határtalanságot keresed, a feloldódást, magadban és a Másikban. Ki akarod nyitni végre azt a belső ajtót, mely mögött rálelsz a szabadság és a szerelem végtelen szépségére és egyszerűségére és hatalmára.

Olyankor a labirintus befogad, megsimogat, füledbe súg, átölel, nem ítélkezik, csak megért, tükröt tart eléd, egyértelműt, és hív, hogy lépj át rajta. Erőt ad, kitágítja elméd, szíved, kedvesen okítgat és néha huncuttul viccelődik. Olyankor apád, anyad ő és mestered, aki tanít, szolgál, óv és szeret téged miden erejével és képességével.